Nagy vállonveregetés jár mindenkinek, egytől-egyig.
Levikének azért, mert édesen tűrte, hogy kevés szabadsága volt, sokat cipeltük felkötve, vagy karban, illetve a nemtúltiszta fenti szobákban prímán eljátszadozott, szépen és nagyokat aludt az utazóágyban is, pedig még függöny sincs az ablakokon.
Veruskának azért, mert sokszor igyekezett ő is beszállni a nagyok munkájába, amikor meg nem, akkor csendben játszadozott a kertben. Csak egyszer hozta ránk a frászt, sehol nem találtuk, kiabáltunk utána, ő meg a ház mögött kapargatta le a mohát a járdáról és söpörte össze. Tele volt a lapát!
Boglárkának és Csabinak a szuper team-munkáért, kicipeltek rengeteg ócska karnist, laminált lapokat, dobozokat, bármit amit rájuk bíztunk. Tényleg rengeteget pakoltak, kint mohátlanítottak, söpörtek, kitettek magukért.
A három nagyobb mindezt déli alvás nélkül teljesítette, igaz, hazafelé mindenki szundizott:). Verus ma azért megmutatta a hangját a falunak:D. Remélem azért maradhatunk:)).
A felnőtteknek is akadt munka bőven....konyhacsempékről évtizedes (tényleg!) kosz levakarása padlótól plafonig(ilyenkor kicsit irgylem az utánunk költözőket, ilyen dzsuvában nem lesz részük..), fenti vécé használhatóvá varázsolása(1liter Domestos:D), a ház kiürítése, polcok leszerelése, konyhakert létesítése:) (drukkoljatok, hogy legalább fele teremjen!:)), kinti melléképületek rendezése..megvásárolt járólapok és fürdőszobabútorok kipakolása...na ebből lesz még pár kör....
Itthon halomban állnak a laminált padlólapok, ránézésre egy köbméter, jó rajta ücsörögni:D, valamikor kivisszük azokat is...
A mesterek már levertek lent minden burkolatot, egy szürke, visszhangzó hodály lett az egész. Jobb mint rózsaszín kővel volt:D.
Ma délután egy nagy adag fagyival ünnepeltük a szorgos hétvégénket. Levike meg kapott egy új babakocsit:). (mivel nem fagyizhat:D)
Szóval elkezdődött a hadművelet, reméljük m inden terv szerint alakul. Itthon is nekiállunk a dobozolásnak élesben:).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése