2013. június 5., szerda

1.a

osztályba fog járni Csabi:). Osztálylétszám 20fő, 9fiú, 11kislány, elég ideálisan hangzik. A legjobb barátja a másik osztályba került, de itt is van barát (lányka) és persze sok ismerős, hiszen javarészt ebből az oviból jönnek, 3 gyerek lesz akik nem ide jártak.
A tanítónénije továbbra is nagyon szimpatikus, az osztály (iskola) szép, kaptunk tanszerlistát, a könyvek ingyen lesznek minden elsősnek. Csabi nagyon izgatott lett, várja a sok újdonságot, a táskát, felszerelést, órarendet, örül, hogy a második emeleten lesznek (mert akkor elsétálhat minden nap a mini-kiállítás mellett, ami változó témájú:)).
Szeptember másodikán reggel találkozó az oviban, ahonnan az iskolások átkísérik majd őket az évnyitóra, és onnantól már iskolába járnak. Ezen a napon este szülői értekezlet ahova vinni kell a táskát (felszereléseket:D) és szépen átbeszélünk mindent, hideg élelmet, párnát vigyünk, azt mondták:).
Meixner módszer alapján tanulnak, heti 7 magyar óra, 4matek, 2rajz,, 2 ének, 5tesi (egyik néptánc), erkölcstan:D, informatika, angol. Ezen felül van a művészeti oktatás, mi elsőben nem választunk valószínűleg semmit, Csabinak perpill a citera tetszene, de másodikban szeretné kezdeni:). Sok víz lefolyik addig a Dunán..(szó szerint..) (a művészeti iskola részeként van a zenei tanszék, zongora, hegedű, fúvósok, citera, van a színjátszós-dráma rész, rajz-grafika (ez nagyon tuti lehet..) és a tánc tanszéken néptánc. Külön szakkörként kerámia)
Van karate és judo is a tornacsarnokban. Úszni is járhatnak (délután, opcionális).
Jövőre már lesz e-napló is ha minden igaz.
Zökkenőmentes iskolakezdést remélek a nagyfiúnak:).


Ma elbúcsúzott az ovitól, átadta az óvónéniknek a saját készítésű kis ajándékot (gyöngyből fűzött méhecskék, szitakötők), nagyon kedvesek voltak, örültek, dícsérték, hát mi is örültünk, hogy ide járt Csabi:).



1 megjegyzés:

  1. Már ezért érdemes volt elköltöznötök. A régi szomszéd kerületben, ha ott maradtunk volna, Rolinak 31-32 osztálytársa volna...

    VálaszTörlés