Reggel a két kicsi összefogott, Verus kijelentette, hogy ő nem megy oviba, mert Levivel akar lenni. Levi konkrétan ott állt mellette és kiabált, hogy ő megvédi a Verust, nem engedi, hogy elmenjen.
Ezt hamar megbeszéltük, hogy olyan nincs, hogy csakúgy nem megy, ha előre megbeszéljük, akkor lehet nemmenni, meg így is csak heti 4 napot jár, de dacból nem marad itthon.
Valami csoda folytán ezt be is látta. Együtt mentünk oviba. Ott a következővel álltak elő. Levi levette a cipőjét, felakasztotta a pulcsiját a jeléhez és bement Verussal. Köszönt is:D.
Kicsit félénken szétnézett, majd szigorúan Verus mellett, de egyre bátrabban mászkáltak, játszottak. Kikiabált vagy tízszer, ANYA, MENJÉL HAZA!!! IRÁNY HAZA!
Leültem kint vagy negyed órára, tök jól levoltak, majd azért hazatoloncoltam, nemkicsit volt kiakadva, hogy DEÉNVERUSSALAKArOK LENNIIIIII!!! Azért itthon megnyugodott.
Mivel csak tavaszra tervezem az ovikezdést neki, így azt hiszem az ilyen helyzeteket kerülni fogom:D. Talán nem lesz nehéz neki a beszokás:).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése