2016. január 14., csütörtök

Itt

Ezentúl itt egyesül a három blog, sok volt, és igazából teljesen összetartozik az életünk-kertünk-állataink-otthontanulás.
Örülök, ha néha jut idő írni kicsit:), legalább nem kell szelektálnom, hogy mi hova tartozik...

Az évet vidáman, lelkesen kezdtük, ez tartson ki végig!
Gazdagodtunk állatokkal, van egy szép pulykánk, akinek férjet keresünk, szép kacsalányaink is kaptak egy gácsért, libáink elfogadták egymást, Duna gúnárunknak három asszonykája van. Nyuszijaink elvileg vemhesek, az egyik bakot elcseréltük egy őzike színűre, Verusnak nagyon tetszik. Idén lesznek kisnyulaink, tudom!! 
A disznók szépen megnőttek, hamarosan disznóvágás, illetve fedeztetés, kinek-mi...

Tanulással az utóbbi két hétben intenzívebben foglalkoztunk, minden tankönyvet alaposan átnéztünk újra, a félévre összpontosítottunk.
Én úgy láttam minden jól megy, előrébb is járunk, mint az osztály, így most, hogy megkezdődtek a felmérők, már nem ismételünk, inkább pihenünk, kint vagyunk, játszunk. A havat és jeget nagyon élveztük, várjuk vissza!
A felmérők többnyire jól sikerültek, bár van amiről nem kapunk visszajelzést, nem tudom miért, majd ha végeztek, rákérdezek.
Bogi persze mindig talál aggódnivalót, és olyan tárgyaktól 'fél' teljesen alaptalanul, hogy sokszor csak lesek, mi lehet az oka....a fő mumusa az infó! Igen, jól olvastad....az informatika.....egy informatikus apa mellett, hétvégente Logiscool-ba járva...persze bárkitől lehet olyat kérdezni, amit nem tud, tudom....és pont semennyire sem fontos ez a jegy, csak rossz, hogy ő ezen stresszel.
A másik amitől tart, az angol, de mivel ma ötösre levizsgázott, kicsit megenyhült magával szemben. A nyelvet egyébként szereti, szívesen is tanulja:).
Csabinak nincsenek ilyen aggályai, neki helyén van az önértékelése, és akkor sem esik kétségbe, ha valami olyat kérdeznek, amire nem tud felelni. Majd tarthat tréninget Boginak:). Egyébként ez az egész félévi macera csak opcionális, az évvégi a kötelező. 
Bogi hamarosan túl van az összes dolgozaton, miegymáson, Csabi pedig csak hétfőn kezdi megírni őket. 
A legjobban azt élvezték, hogy összeraktunk egy-egy dobozt, a beadandó alkotásokkal, igazán jól sikerültek, szép kis csomagok lettek, örömmel vitték be.

Ha végeztünk, akkor jöhet a disznóvágás, nagyizás, és tervezünk egy napot bent tölteni a Városligeti koripályán, valamint a Mg-i Múzeumban.
Szóval a telet még kérjük vissza! Annyira tavaszi illatok voltak a levegőben, de korai ez még...

Kicsi Verus és Levi heti három napot oviznak, szerencsére ezek egyre gördülékenyebben mennek:). 
Verus jövőre iskolás, igazából ő már 'iskolás' idehaza, tanul napról-napra, gyönyörűen olvas, számol, már az írott betűkkel kacérkodik, szinte minden érdekli, kér feladatokat, vagy talál magának....nagyon penge esze van (neki is:)).
Emellett imádja a balettórákat (nekem kicsit fenntartásaim voltak ezzel kapcsolatban) szinte minden második rajza balettos:).
Bogi, Csabi, és Zsolt a vívó szakasz, ez is eléggé bejött nekik:).

A tél kicsit nyugisabb, tűz mellett ücsörgő, társasozós(Catan, Bohnanza, Varázsfazék, Wolfy) x-boxozós, beszélgetősebb, sokat olvasunk, sütünk, gyakori vendégek vagyunk a könyvtárban..
Verus elhatározta, hogy cukrász lesz, ki is vett egy sütis könyvet magának! Csaba követhetetlenül sokat olvas, Bogi most kezdi a Harry Pottert...
Levente meg olyan szerkentyűket épít technic legóból, biztosan mérnök lesz:). Vagy nem:). 

Karácsony itthon


Szilveszterkor buli volt!

Esti mese

Korisok

Levi sokat rajzol mostanság, néha be is keretezi:)

Rejtvényt fejtenek

Bogi műzlisora:)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése